NYÁRI TÁBOR 2016

Bemutatkozunk

Videóajánló:

Új szolgáltatás!
2014 Október 1-ével megnyitjuk sószobánkat és sóhomokozónkat.
Várjuk kedves vendégeinket 14-18 óra között.

2014.09.28


Szeretnénk, hogy a gyerekek a családi napközinket a második otthonuknak tekintsék, hiszen mi olyanok vagyunk, mint egy jól működő NAGY CSALÁD.

2007 tavaszán nyitottuk meg elsőként Dunaharasztin a Meseország családi napközit. Saját családi házunkban alakítottuk ki a csoportszobákat, ahol a korosztályoknak megfelelő játékok várják a gyerekeket. (babakonyha, kisházikó, készségfejlesztő játékok)

A kerti játszótér egy 800 m2-es kertben helyezkedik el, ahol a gyerekeknek lehetőségük van hintázni, homokozni, csúszdázni, motorozni, rajzolni, az óriási rajztáblánkon, vagy akár felmászhatnak, bemehetnek a kalózvárba, illetve becsengethetnek a mesebeli házikó ajtaján. A kertben van még egy elkerített halastó, és madáretető is, így a gyerekek meg tudják etetni a madarakat, halakat és Benőt, a teknősbékát.
 

Jó idő esetén az ugrálóvárban ugrálhatnak. Igyekszünk minél több időt tölteni a szabad levegőn, és ha tehetjük, tavasztól őszig a teraszon étkezünk.
 

Kis létszámunk miatt maximálisan figyelembe vesszük a gyerekek igényeit, differenciált foglalkozást biztosítunk. A gyerekekkel szakképzett gondozóink foglalkoznak, illetve minden pénteken pedagógus vezetésével zenés foglalkozást tartunk.

Új fakultatív programunk: Minden héten, amikor jó idő van a gyerekeknek lehetőségük van pónilovaglásra, és lovaskocsikázásra.

Rendszeresen készítünk fényképeket a mindennapjainkról, amiket folyamatosan megtekinthettek a galériánkban.

Szeretettel várjuk a gyerekeket másfél éves kortól!

 

Képajánló:


Dimenzio
Dimenziós tagoknak kiemelt kedvezmény!
A DIMENZIÓ Nonprofit Közhasznú Kft biztosítja a DIMENZIÓ Biztosító Egyesület számára a családtámogatási programot, amely az Önsegélyező ágazat tagjai részére segíti a kisgyermekes szülők munkába való visszatérését, illetve a családok gyermekelhelyezéssel kapcsolatos terheinek csökkentését.

Partnerünk:

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2018

Közhasznúsági jelentések
Közhasznúsági jelentés 2014
 
Bemutatkozunk Szolgáltatások Napirend Képek Videók Kapcsolat Kezdőlap Aktuális híreink